2012. május 25., péntek

Karamell torta




Amikor az egyik ismerősömnél megláttam ezt a tortát annyira jól nézett ki, hogy én is el akartam készíteni mivel mi  is nagyon szeretjük a karamellás sütiket  akkor kaptam meg ezt  az oldalt   ahonnan van ez a recept  és itt még videóban is bemutatja. 

Piskótát sütünk a megszokott módon vagy vizes piskótát én általában az  utóbbit készítem, mert nekem  jobban sikerül 


Hozzávalók a krémhez :

1500 ml állati tejszín
750g kristálycukor
400 g fehér csoki

Krém elkészítése:

A tejszínt felforraljuk és félretesszük. Egy nagy edényben,a kristálycukrot folytonos keveréssel, felolvasszuk. Majd ha teljesen kristálymentes óvatosan (több részletben) hozzáöntjük a forró tejszínt.
Itt nagyon kell vigyázni , mert a tejszín, a sokkal forróbb a cukorhoz érve rögtön ki akar majd futni, (súlyos sérüléseket tud okozni, ha a kezünkhöz, érne).
Ezért kell nagy edénybe feltenni, hogy ne tudjon kifutni. Ha simára kevertük levesszük a tűzhelyről és belerakjuk a fehér csokoládét és simára elkeverjük.
Ha langyosra hűlt, tegyük hűtőbe egy éjszakára. Másnapra be fog sűrűsödni habosítsuk ki, de először csak lassú fordulatszámon, majd végül keverjük át egy kicsit gyorsabb fokozaton, de csak rövid ideig. Nem szabad sokáig keverni   gyors fokozaton, mert akkor ki fog csapódni, ki fog ikrásodni.                                                                                                     

                                                                       Karamell krém


Karamell torta 
Nekem ennyi krém az itt látható két tortára bőven elég volt.