Amikor az egyik ismerősömnél megláttam ezt a tortát annyira jól nézett ki, hogy én is el akartam készíteni mivel mi is nagyon szeretjük a karamellás sütiket akkor kaptam meg ezt az oldalt ahonnan van ez a recept és itt még videóban is bemutatja.
Piskótát sütünk a megszokott módon vagy
vizes piskótát én általában az utóbbit készítem, mert nekem jobban
sikerül
Hozzávalók a krémhez :
1500 ml állati tejszín
750g kristálycukor
400 g fehér csoki
Krém elkészítése:
A tejszínt felforraljuk és félretesszük. Egy nagy edényben,a kristálycukrot
folytonos keveréssel, felolvasszuk. Majd ha teljesen kristálymentes óvatosan
(több részletben) hozzáöntjük a forró tejszínt.
Itt nagyon kell vigyázni , mert a tejszín, a sokkal forróbb a cukorhoz érve
rögtön ki akar majd futni, (súlyos sérüléseket tud okozni, ha a kezünkhöz,
érne).
Ezért kell nagy edénybe feltenni, hogy ne tudjon kifutni. Ha simára
kevertük levesszük a tűzhelyről és belerakjuk a fehér
csokoládét és simára elkeverjük.
Ha langyosra hűlt, tegyük hűtőbe egy éjszakára. Másnapra be fog sűrűsödni
habosítsuk ki, de először csak lassú fordulatszámon, majd végül keverjük át egy
kicsit gyorsabb fokozaton, de csak rövid ideig. Nem
szabad sokáig keverni gyors fokozaton, mert akkor ki
fog csapódni, ki fog ikrásodni.
![]() |
Karamell torta |
Nekem ennyi krém az itt látható két tortára bőven elég volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése