2015. február 21., szombat

Néger kocka



Ez a süti nálunk nagy kedvenc nagyon sokszor elkészítettem már, csináltam már kerek formában is nagyon szeretjük, nagyon hamar elkészül.

Hozzávalók a piskótához:


6 tojás sárgája    
27 dkg cukor
3 dk g kakaó
2 dl tej
27 dkg liszt
1 cs. sütőpor


tojás sárgáját a cukorral  habosra kavarjuk  , majd hozzáadjuk a tejet,  a sütőport és a lisztet.
Kikent lisztezett, vagy sütőpapíros tepsibe öntjük, és közepes lángon megsütjük.


Hozzávalók a habhoz:
6 tojás fehérje
20 dkg cukor

Régebben gőz fölött vertem fel a habot, de amióta csinálom a Rákóczi túros sütit azóta mindég így készítem el a néger kocka habját is.
A habot én úgy készítem el, mint ahogy a Rákóczi túrosra szoktuk készíteni csak a sütőbe nem teszem.
20 dkg cukrot kevés vízzel jó sűrűre felfőzni úgy, hogy a cukor gyöngyözzön. éppen csak annyi vízzel amennyi a cukrot ellepi!
Kevergetni nem szabad csak a lábast szoktam mozgatni
Sűrűre főzzük addig, amíg gyöngyözik 






Így gyöngyözött mielőtt a habhoz öntöttem




Amíg fő  a cukros szirup a 6 tojás fehérjét felverjük habnak
És forrón hozzáadni a cukros szirupot is és együtt tovább verjük kemény habbá.
A tojáshabot kenőkéssel a kihűlt piskótára kenjük és a tetejére csoki mázat teszünk.

Csoki máz:

9 kávéskanál kakaó
6 evőkanál kristálycukor
pici víz ( éppen csak hogy összeálljon)

tűzről levéve 10 dkg vajat adunk hozzá




2015. február 20., péntek

Méteres újragondolva legyező torta formaként


Hozzávallok :

Piskótához:
6 tojás
10 kanál olaj
10 kanál víz                                             
1 sütőpor
20 dkg liszt
25 dkg cukor

Krém :

1 csomag puncs ízű puding
4 dl tej
25 dkg vaj/margarin
25 dkg porcukor 
rumaroma ízlés szerint

A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét  habbá verjük. A sárgáját a cukorral habosra kikeverjük, hozzáadjuk az olajat, vizet és a sütőport , és a lisztet  a masszát kétfelé vesszük és az egyikhez adunk két kanál kakaót 
vajjal vagy margarinnal kikent, lisztezett őzgerincformába töltjük, és 180 fokon megsütjük

Amíg sül a tésztánk elkészítjük a krémet:

A pudingot a tejjel sűrűre főzzük, majd hagyjuk kihűlni. 
A  margarint vagy a vajat a cukorral habosra keverjük, majd belekeverjük a rumaromát, és apránként a kihűlt pudinghoz keverjük.

Amikor a tészta megsült, megvárjuk míg teljesen kihűl, és keresztben, ujjnyi vastag darabokra vágjuk.
megkenjük puncskrémmel az egyik darabot, és egymáshoz ragasztjuk egy sárga egy barna tésztát.
Két hosszú csík lesz a krémmel  egymáshoz ragasztott piskótákból.
Ha  készen vagyunk, elkészítjük a csoki mázat és beborítjuk vele és ferdén szeleteljük.


Mivel én most  nem így készítettem el  hanem legyező formaként a méteres sütimet egy kicsit másképp készítettem el a piskótákat

készítettem egy 6 tojásos kakaós  piskótát 28 cm tortaformába
és egy 6 tojásból sárga piskóta lapot a sütöm tepsijébe ami 37X40   
A csokis tortalapot kétfelé vágjuk , és megkenjük a krémmel.
A sárga piskótalapot is megkenjük krémmel, és kb. 6-8 cm-s csíkokra felvágjuk.
A csíkokat csigavonalba feltekerjük, amíg az átmérője eléri a tortalap nagyságát. A tekercset ráhelyezzük az előbb megkent tortakarikára és megkenjük krémmel, és rátesszük a tortakarika másik felét.




a tortát csokimázzal vontam be
250 dkg csoki
5-6 evőkanál olaj
csokoládét kis darabokra tördeljük az olajjal   gőz fölött felolvasztjuk   és tortára öntjük.
még nem tökéletes de én ezzel is megvoltam elégedve ahogy szét terült a csokimáz.

két tortát készítettem egyiket diabetikusan kellet ez sokkal kisebb is lett kb. 20 cm volt













2013. november 12., kedd

Körtés süti linzertésztába csomagolva

Ezt a körtés süti formát egy angol blogon  találtam és egy kis változtatással készítettem el.

A körtéket megpucoltam a száraikat rajta hagytam  a magházát kivágtam, mert ide jön a töltelék 
pontos adagot nem tudok írni mert csak úgy gondolatomra készítettem el a tölteléket.
Darált diót összekevertem cukorral , forró tejjel és rum aromával  ízesítettem.
A körtéket megtöltöttem és a linzer tésztával beborítottam  tepsibe raktam  és tojással megkentem és aranybarnára megsütöttem.





2013. október 27., vasárnap

Bagoly torta

Hozzávalók : 
2 db  8 tojásos piskóta amiből kivágtam a bagoly formát 
Piskóta: 
8 db tojás 
160 g cukor
160 g liszt
1 sütőpor 
A sütőt előmelegítjük 160 C-fokra.
A tojás sárgáját el kevertem a sütőporral 
A tojás fehérjét fölvertem   a cukorral
A felvert sárgáját és a felvert fehérjét óvatosan összeforgattam 
Apránként  belekevertem a lisztet.
40 perc alatt készre sütöttem  a piskótát.
Krém:
4 tojás
200 g cukor
2 ek kakaó
100 g étcsoki
rum ízlés szerint
200 g vaj 


A piskóták amikor kihűltek akkor ketté vágtam  és kialakítottam a bagoly formát Megkentem krémmel és bevontam Unidec csokoládé ízesítésű fondantal   nagyon sok képet nézegetem és ez lett a végeredmény és utána fehér unidec fondantot megszíneztem és kialakítottam a bagoly formát és a  díszítést .






2013. október 26., szombat

Tök torta

Tök torta (tökös napra a sulinkba )

  • Hozzávalók:  
    2,5dl bögrével mértem
    1 bögre zabpehely 2 bögre liszt 1 sütőpor 4 tojás 1,5 bögre cukor 1,7 dl olaj 2 bögre sült sütőtök püré fahéj, gyömbér mindegyikből fél kávés kanál fél kávés kanál só.

    Krém hozzávalói:

    4 dl tejszín 
    250 g mascarpone
  • ízlés szerint pürésített sült sütőtök ízlés szerint olvasztott jó minőségű fehér csokoládé

    Egy tálban összekevertem a zabpelyhet a liszttel és a sütőporral, és hozzáadtam a fűszereket és a sót is. (én késes robot géppel megőröltem a zabpelyhet )
  • Egy másik tálban a tojásokat habosra kevertem a cukorral, beleöntöttem az olajat, a pürésített sütő tököt és ezután hozzáadtam száraz hozzávalókat (a szárazat öntöttem a nedvesbe). Kuglóf formába öntöttem a masszát, és 190 fokra előmelegített sütőben kb. 50 percig sütöttem. Egy kis ideig a formában, majd abból kivéve hagytam kihűlni. A fenti hozzávalót még egyszer megsütöttem mert hogy tök tortát készítsünk két kuglófra van szükségünk A kuglófokat ketté vágtam és megtöltöttem a krémmel amikor összeraktam a két kuglófot vékonyan bevontam krémmel és narancs sárga fondantal borítottam be és zöld levélkékkel díszítettem .




2012. május 25., péntek

Karamell torta




Amikor az egyik ismerősömnél megláttam ezt a tortát annyira jól nézett ki, hogy én is el akartam készíteni mivel mi  is nagyon szeretjük a karamellás sütiket  akkor kaptam meg ezt  az oldalt   ahonnan van ez a recept  és itt még videóban is bemutatja. 

Piskótát sütünk a megszokott módon vagy vizes piskótát én általában az  utóbbit készítem, mert nekem  jobban sikerül 


Hozzávalók a krémhez :

1500 ml állati tejszín
750g kristálycukor
400 g fehér csoki

Krém elkészítése:

A tejszínt felforraljuk és félretesszük. Egy nagy edényben,a kristálycukrot folytonos keveréssel, felolvasszuk. Majd ha teljesen kristálymentes óvatosan (több részletben) hozzáöntjük a forró tejszínt.
Itt nagyon kell vigyázni , mert a tejszín, a sokkal forróbb a cukorhoz érve rögtön ki akar majd futni, (súlyos sérüléseket tud okozni, ha a kezünkhöz, érne).
Ezért kell nagy edénybe feltenni, hogy ne tudjon kifutni. Ha simára kevertük levesszük a tűzhelyről és belerakjuk a fehér csokoládét és simára elkeverjük.
Ha langyosra hűlt, tegyük hűtőbe egy éjszakára. Másnapra be fog sűrűsödni habosítsuk ki, de először csak lassú fordulatszámon, majd végül keverjük át egy kicsit gyorsabb fokozaton, de csak rövid ideig. Nem szabad sokáig keverni   gyors fokozaton, mert akkor ki fog csapódni, ki fog ikrásodni.                                                                                                     

                                                                       Karamell krém


Karamell torta 
Nekem ennyi krém az itt látható két tortára bőven elég volt.

2011. április 11., hétfő

Hugóm szülinapjára készítettem csoki krémes torta


 Két vizes piskótát csináltam 6-6 tojásból amit aztán kivágtam erre a formára. Vajkrémet készítettem 50 dkg porcukor, 25 dkg margarin és pár kanál tejszínnel.Két pudingot főztem meg még hozzá 6dl tejben az egyik puding ét csokis volt és az egészet összekevertem ezzel töltöttem meg a tortát.Kívül pedig még egy adag  vajkrémmel vontam be amihez kakaót adtam hozzá.